|
Takemoto s Hagu
„rlk, hogy lthatom ezt a tjat.
...
Menjnk haza. Menjnk haza, oda, ahol Te, n s mindenki l. Menjnk haza, ugyangy vgig pedlozva, ugyanannyi lpssel.” (Takemoto)
…
„Isten hozott itthon.” (Hagu)
Hagu: Nagyon messzire mentl el igaz?
Takemoto: Igen.
Hagu: s mi volt a sziget vgn?
Takemoto: Nem volt semmi. … De… de nagyon vilgos volt s az g is gynyr. Arra gondoltam egyszer j lenne megmutatni neked. s arra, hogy milyen j lenne ezt a te rajzaidon keresztl ltni.
Hagu: n is elmennk oda s lerajzolnm.
Takemoto gondolatban: Ha egyszer csak neki indulnk, vajon milyen messzire jutnk? Vgre rjttem, mirt reztem gy azon a napon, mikor elindultam. Azt hiszem tudni akartam, milyen fontosak azok a dolgok, amiket magam mgtt hagyok.
Takemoto: Hagu. Szeretlek tged. ^^
Hagu: … Ksznm, hogy visszajttl, Takemoto.
„A lzas kis kezed olyan forr volt. Azonnal izzadt lett, mikor megfogtam, s akkor reztem, hogy lek. gy reztem, kpes vagyok lni tovbb. s szvbl tudtam rlni annak, hogy hazajttem.
Tovbb kell menni. Magunkhoz lelve azt, ami fontos. A bizonytalan jvt, a ktsgeket, a tvelygst, a viszonzatlan rzelmeket, a kvnsgokat, amik nem vlhatnak valra, magunkat, aki nem tud semmitl megszabadulni, mg azokat a napokat is, amikor sehogy se tallunk vlaszt.
Tovbb megyek…
A ht a szobmban res, mint mindig. De azt a hangot mr nem hallom. gy rzem, kpes vagyok hinni, hogy meg fogjuk tallni azt, amit azon a dlutnon egytt kerestnk kzsen, de nem talltuk meg. Egy nap majd biztosan…”
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
